A szőrnyű vágy

Ma (hétfő) úszással kezdtünk. Mint a tanárok 3/4-e, a mienk is azzal szivat, hogy pl. 8 kör gyorsat úszni a 270 centi mély és  0,5 km hosszú medencében. Ma is ez volt. Gyorsan leúsztam (kicsiként jártam úszni, nagyon jól csinálom), majd mentem átöltözni és hajat szárítani. Miközben a hajam szárítottam, felfigyeltem az irigy pillantásokra. Előre hajtottam a fejem, így a hajam a földet súrolta, és így szárítottam tovább. Mikor kész lettem, felemeltem a fejem, úgy, hogy a hajam nagy ívben repült át a vállam felett. A szempárok már szinte gyilkoltak. Kifésültem a hajam és a (a szemek már átdöftek) tiarámat belehelyeztem. Erre egy csaj (velem egykorú lehetett) megszólalt:
-Minek teszel tiarát a hajadba? Ennyire nagyképű embert...!!!
-Már bocs, de nem vagyok nagyképű, télleg hercegnő vagyok.-mondtam tök egyszerűen. Ezen nagyot néztek.-Komolyan?-kérdezte egy szőke. Elmosolyodtam.
-Komolyan.
-Nem hiszem!-szólt az első, valami Kitti.-Mi a neved?
-Melissa Watson.-mire a Kitti nevü csajnak elkerekedett a szeme.
-Ko-komolyan?
-Aha.
-Hát akkor... bocsánat, felség. Nem tudtuk. Vagyis tudtam.
-Nincs probléma. Sziasztok!
-Viszlát, felség!-és meghajoltak. Elnevettem magam. Furin néztek rám.
-Elnézést csajok, csak nem szoktam meg ezt a hajlongást. Sziasztok!-és röhögve kimentem. Lia utánam szaladt, és közben röhögött, úgy, hogy már az oldalát fogta.
-Ezek milyen tudatlanok! Nincs az embernek rangja, és hopp! Semmit sem tud, ez előkelőkről. Ugye, Melli? Melli?-de én nem figyeltem. Elkalandoztak a gondolataim. Meglengette a kezét a szemem előtt. Megráztam a
 fejem. Lia rosszallóan nézett rám.-Mostanában sokat "gondolkozol". Ki vele és mi a probléma?
 -Hát... tudod Vaníliának van pasija és...
 -Á-há! Tudtam! Az a baj, hogy neki van, neked meg nincs?
 -Majdnem, de nem. Lia, szerelmes vagyok...!-na most már valaki tudja...
 -Ühüm. Gondolhattam volna. Dave?-erőtlenül bólintottam.-Oké, ez nehéz eset. Volt már pasid?
 -Aha, 1. Gregnek hívták. 1,5 évig jártunk, aztán beleszeretett egy másik, szerinte "szebb" lányba, és ott hagyott. Miért? Lia, ne játszd a kerítőt! Ha akarja a sors, akkor magunktól is összejövünk.
-Nyugi, csak azért kérdeztem, mert nem akarom, hogy megint csalódj. Ennyi.
-Jaj, de édi vagy, köszi!-és jó szorosan átöleltem. Odamentünk a többiekhez, épp egy hétvégi sztori volt a téma: a fiúk elmentek gördeszkázni (nem tudom hogy, mikor grófok és nemesek fiai) és egy öreg nő rájuk szólt, hogy Huligánok! a fiúk meg kiröhögték. Mi csak nevetve ráztuk a fejünket. A suliban rajzzal kezdtünk. Imádom!!! Mrs. Hudson azt adta feladatnak, hogy a párunk (névsor szerint) fejét rajzoljuk le.Én Willel voltam, aki baromi jól rajzol, dobol és Dave haverja. 30-kor már készen voltunk, kivittük a tanárnőnek. Tehetségem láttán szinte repesett az örömtől: akkora 5-öst kaptam, hogy kilátszott a naplóból. Miután vége lett a tanításnak bepattantam Liával a limóba (limuzin) és Charlie-t, a komornyík/sofőr/tanácsadót utasítottam, hogy gyorsan vigyen minket haza. Mielött elindultunk meghallottam a libák hangját. Vihogtak, de nagyon, hogy min az kiderült.
-Össze fogok jönni Dave-vel, 100%!-nyerítette Lívia, a kis pincsikutyái meg utánozták. Bah! Ma már nincs kedvem többet mosolyogni...

Titok titok hátán

Miután átöltöztem fürdő-ruhába és letusoltam, és belemásztam a medencébe. A víz kellemesen langyos volt. Úsztam pár kört, vettem egy mély levegőt és lebuktam. A víz 270 centi mély, de csak 1 méterig mentem le. Lent, ahogy körbenéztem, megláttam egy árnyat, amely egy lyukon (???) át kiúszik a medencéből. Ez nagyon fura volt, mert 1, hogy kerül ide egy lyuk??? 2, hogy kerül ide ez a valami? Megint vettem mély levegőt, és átúsztam a lyukon. Egy cső bejárata volt. 1 perc úszás után majd szét repedt a tüdőm, mikor... fényt pillantottam meg. Gyorsabban kezdtem tempózni, és kiértem a csőből. Felbuktam a víz alól, mélyeket lélegeztem. Amikor körbenéztem elakadt a lélegzetem, ami ebben a helyzetben nem kedvező. Egy gyönyörű tóban lubickoltam, mely a kastélyunktól nem volt messze. A környék fantasztikus volt, minden ragyogott a napfényben, de a fák adtak árnyékot. Ahogy körültekintettem, megláttam az árnyat. Kimásztam a tóból és halkan elkezdtem szaladni az árny felé. 1 méterre egy fa mögött elbújtam és megláttam, hogy ki az az alak. Aki nem volt más mint... Vanília?!? Odaosontam a nővérem mögé és befogtam a szemét. Erre a reakciója az volt, hogy visított mint az újévi kismalac. Röhögve elvettem a kezem, és elé álltam.
-Mit keresel itt? És mi ez a hely?
-Találkozóm van itt, és az a Varázslatok erdeje.
-Aha, és megtudhatom ki a lovagod?-kérdeztem kuncogva. Egy rosszalló pillantást kaptam, majd válaszolt.
-Ha ha ha! Egy gróf fia, Vincent, ha annyira érdekel. Kedves pasi, meg hát helyes is...
-Úúúú, ennek szerelem szaga van! És már jártok? Jól csókol? És...-erre Vani befogta a számat. Jellemző. Szerinte túl sokat beszélek. Nővérek... Vani letette a kezét, majd halkan elkezdte, amire kíváncsi voltam.
-Hát, még nem járunk, de... van esély rá, hogy mától kapcsolatban leszek facén!-és boldogan megölelt.
-Jó, hát akkor magadra hagylak, te szerelmes!-és röhögve elkezdtem futni a tó felé. Mikor a tó partjához értem, elrugaszkodtam, és egy csuka-szaltó gyakorlatsorral a tóba vetettem magam. Átúsztam a csövön, és kimásztam a vízből. Alaposan megtörülköztem, és becsattogtam az ajtón. Bent, felmentem a szobámba  és átöltöztem. Egy lila-fekete mintás pólót vettem, egy farmerszoknyával és magassarkú, farmer anyagú torna-cipővel. Felhívtam Liát, hogy van-e kedve csavarogni. Lia beleegyezett, de a tiarám otthon kellett hagynom.
Utunk, a New York Caféba vezetett, ahol az egész évfolyam a Gimiből bandázik. Liával az egész utat végigbeszélgettük. 5 perc alatt a New York-ba értünk. Ahogy beléptünk, megcsapott a süti- és kávé/kakaóillat. Bent bandázott a mi osztályunk, és a b-ből pár "menőbb". Tudni kell, hogy az osztályom birtokolja a menőket az évfolyamból, de van egy csoport, akik igazán menők, ide tartozik Will, Martin, Dave, Rich és Kevin, de néha mi is hozzájuk csapódunk. De szerencsénkre az é.f. (évfolyam) libái nem nekünk jutottak. Lívia, Melody, Becky és Amanda mind-mind nyáladzós, divatmajmok, pedig nem is tudják rendesen. Az a-ba (hozzánk) 5 lány és 5 fiú jár. A lányok: Debon (Deb), Penelope (Peni), Izabella (Bella), Liliana (Lia) és végül én, Melissa (Melli). A fiúkat feljebb már felsoroltam. Arra eszméltem fel, hogy Bella a nyakamba ugrik, Peni, Deb és Lia meg a fiúk röhögnek. Megöleltem Bellát és a többieket, majd a fiúk rávettek, hogy menjek csocsózni. Hozzáteszem, nem tudok játszani. Én Willel, Dave-vel és Liával voltam egy csapatban, ellenünk volt Kevin, Rich, Peni és Deb, a többiek szurkoltak. 10 perc után legyőztűk őket. A nagy örömben beleugrottam Dave nyakába. A srác haverjai elkezdtek röhögni, én meg pirulva elengedtem. Liával összenéztünk, és leültünk egy boxba a lányokkal. Mindenki rendelt valamit, én egy csoki shaket és 2 szelet krémest. Miközben ettünk, elkezdtünk beszélgetni és egy érdekes érzés kerített hatalmába. Odanéztem a fiúkhoz, akik egy új meccset kezdtek és a szemünk összetalálkozott Dave-vel. Gyorsan elkaptam a tekintetemet és beleittam a shakembe. Miközben ittam, a gyomromban pillangók kezdtek kergetőzni. Majd eltelt 5 perc, és ahányszor ránéztem, annyiszor jobban fickándoztak. Rájöttem mi lehet a bajom. Csak szimplán szerelem. Csak?!? Esélyem sincs, hogy összejöjjek vele!!! Délután 4-kor Liával eljöttünk, a Még nincs kész minden leckénk mondattal indokolva. De nem ezért. El kellett mondanom a felfedezésem neki. A hír ledöbbentette, de megpróbált gyorsan reagálni és valami értelmeset mondani.
-Oké, megleptél. De hogy jöttél rá? Nekem, 1.-től számítva, 8 év kellett, hogy rájöjjek szerelmes vagyok.
De esélyem sem volt nála, mert volt csaja, meg ugye a gimi. De neked lesz, érzem!
-Ugyan! Minden csaj, még a 10.-esek is érte vannak oda! Nekem semmi esélyem nála, még, amikor a nyakába ugrottam a meccs után, ki is röhögött.-totál kétségbe voltam esve. Lia elvigyorodott.
-Nyugi! Vaninak ugye már volt pasija?
-Ühüm... igen...
-Na hát akkor! Kérünk tőle tanácsot!
-Azt már nem! Nem, a-a! Soha!
-Miért? Azt mondtad volt már pasija, akkor mi a problem?
-Nem az... hanem ő mindig 1-2 hetek után dobta a pasijait. Én nem akarok a tanácsai miatt olyan lenni mint ő! Én  nem vagyok egy pasifaló ki... had ne mondjam mi, mint Livi és barátnői!
-Jó na oké, értem! De azért egy próbát megér, nem gondolod?
-Jó, nem bánom. De nem is biztos az amit érzek... Várjunk még vele...
-Mennyit? 1 napot/hetet/hónapot/évszakot/félévet? Netán egy /vagy több/ évet???-kiáltotta.
-Nyugi. Elég ha várunk, majd eljön az ideje.-mondtam halkan.
-Majd... majd... mindig csak majd.-ezt már az orra alatt motyogta. Az út csendesen telt, a téma többet nem
került szóba. Otthon bementem a konyhába és kerestem valami nasit. Egy zacskó keksszel, egy csomag nápolyival, egy zacskó pogival és egy üveg Pepsi-vel mentem fel. Éljen a mozimaraton! :)

A hír, ami "feldobta" a napom

Kinyitottam nagy, zöld szemeimet, és percekig néztem az ágyam tetejét. Németországban van egy nagy, különálló rész. Ez Garwington. A nagyapám ennek az uralkodója. Bizony, a 21. században még élnek rendes uralkodók (nyelvöltés Angliának), akik maguk uralják a földjüket. Mivel a papámnak csak egy húga van, ő (papám) foglya Nagyapa után vállalni az uralkodást, ekkor király lesz, a mama királynő, én meg hercegnő, bár így is az vagyok. Na de vissza a lakosztályomba! Felültem a baldachinos ágyamban, körbetekintettem. Az ablakon beáradó tavaszi napfény lágyan játszott a szobámban. Kikeltem az ágyból, és elsétáltam a "ruhás-szobámhoz." Na most azért ez a neve, mert olyan mint egy szoba, csak tele van a ruháimmal. Beléptem, és elkezdtem keresgélni. Nincsen kevés "hétköznapi" ruhám (pl.:farmer, póló, topp, szoknya...), de inkább rendes hercegnős van. Ma úgy döntöttem, hogy egy világoskék hn-es (hercegnős, sokszor fogom használni) ruhát, de azt a átlagos fajtát, amelyiknek a szoknyarésze az ember lábához simul. Felvettem hozzá egy kék magassarkút, és leültem a sminkelős asztalkámhoz. Jókedvem gyanánt füstösre csináltam, rockosra, úgy hogy a kék és a fekete lett az alapszín. A szemem kihúztam, és szempillaspirált is raktam fel. A számra szájfényt tettem és neki láttam a hajamnak. A barna loboncom kifésültem, és belehelyeztem a tiarám. Ilyen:
Egyszerű,de mégis szép. Én akartam ilyenre. Mikor kész lettem, leültem az íróasztalomhoz, odébb tettem a tankönyveimet és elkezdtem rajzolni. Tudni kell rólam, hogy sajnos magángimi 1 osztályát fogom befejezni. Az osztályban összesen 10-en vagyunk, mind előkelők gyerekei. Az osztálytársak kedvesek, van egy LB-m Liliana, aki egy gróf lánya. Az iskola (W. A. Mozart Magángimi) valami gyönyörű, van egyen-ünneplő a suli logójával (WAMMG, picit hosszú...), egyenruha annyi, hogy mindig fel kell tenni egy logós kitűzőt. Vissza a szobámba!!! A rajzom felénél tartottam, mikor kopogtam. A tiarám előrecsúszott, és azt igazgattam, mikor benyitott a Mama.
 -Jó reggelt Melly! Gyere reggelizni!-mondta.
 -Jó reggelt Mama! Rendben, az étkezőben találkozunk.
- Csak siess, a Papával fontos bejelenteni valónk van!-és elviharzott. Gyors rendet raktam és elindultam a hatalmas étkező felé. Út közben belebotlottam az öcsémbe, Sam-be, majd a nővérembe, Vaníliába, mindkettőhöz ugyanezzel az indokkal kopogott be a Mama. /Az öcsém 2 évvel fiatalabb nálam, a nővérem ugyanennyivel idősebb./ Mikor beértünk az étkezőbe, a Mamáék már bent ültek. A Mama meglátott minket, elmosolyodott. A Papa éppen a narancs evébe korcsolt bele, de köszönni is akart, ezért visszaköpte a pohárba. Mi kuncogtunk, a Mama meg mérgesen nézett. Mi is leültünk. A Mama elkezdte:
-Azért hívtunk ide titeket, hogy elmondjunk egy jó hírt...
-Újjabb kistesó?-vetette oda Vani. Megrázta a hír, hogy jövök, pláne amikor Sam jött.
-Neeem. De ők is emberek. Gyerekek, meglátogatnak az unokatesóitok!
-Zoe néniék?!?-visítottuk egyszerre. Na ja, nem kedveljük a Xendl-familiát, 1-nagyképűek (pedig a mienk uralkodó-család) 2-kedvességben bajnokok. A Papa felsóhajtott. Mi meg kivonultunk, én mentem medencézni, a többikek meg a dolgukra.