Összetörve... vagy sem?

Xendl-ék távozása után borzalmas hetek következtek. Dave már nem tűnt helyesnek, a csoki édesnek, a citrom savanyúnak. Mindenki, aki számított, vigasztalt, de semmi, csak bú a köbön. Mint a filmekben. Nem, mint az SzJG-ben Reni és Cortes. Csak mi sose fogunk összejönni... A tükörképe voltam a normális önmagamnak, mindig sírtam, alig beszéltem és befordultam. Juhú, egy emós hercegnő...! Ma a suliban rajzzal kezdtünk, a kedvencemmel, de nem érdekelt. Mi van velem??? Pedig nem szerelmes voltam, rájöttem, csak tetszett. Becsöngettek,  Mrs. Hudson becsapta maga után az ajtót, mire mindenki a helyén termett.
-Jó reggelt osztály!-pakolt le az asztalára.
-Jó reggelt Mrs. Hudson!-felelte kórusban az osztály.
-A mai órán párokban dolgozunk.-kezdte. Mindenki a legjobb barátja felé fordult.-Névsor szerint.-erre mindenki lelombozódott. Will felé fordultam, majd Liához. Pocsékul rajzol, illetve... nem a legjobb rajzoló finoman fogalmazva. Will odahúzta a székét és vártuk, hogy mi a feladat.-Rajzoljatok posztert a kedvenc zenéitekből, énekeseitekből. A kész munkákat kitesszük az iskola folyosóira. Kezdhetitek!
Na most, Will-el dolgozni nehéz, mert nem igazán hasonlít az ízlésünk. Alig. De megoldottuk! A lapot ketté választottuk egy villámmal, az egyik oldalt én írtam és rajzoltam tele, a másikat ő. Leginkább Avril és Britney kapott helyet, de megemlítettem a saját tudásomat is. Will fiús bandákat (Rolling Stones) és énekeseket (PitBull) írt, számaikkal, adataikkal. Az enyém hátterem sötét- lila, pink és fekete vegyülése volt, a szöveg fehér ceruzával lett írva, a rajzok erősen ki lettek színezve, nagyon jó lett. Mrs. Hudson repesett az örömtől... :) Will és én vállvonogatva ültünk, és néztünk. Az óra után Liával lementünk az udvarra és leültünk a kosárpalánk alá. Levettem a tiarám és azt forgatva a kezembe nézelődtem. Lia felém fordult.
-És más valaki...???
-Nem ig...-de nem tudtam befejezni, mert megláttam Őt. Napbarnított bőr, bronz-barna haj és zöld szemek. Elakadt a lélegzetem ettől a szempártól. Dadogva megszólaltam.-Li-lia, Ő ki?-biccentettem a srác felé.
-Ő?-esetlenül bólintottam.-II. Harold Philipe Minterd (Herold Filip Mintörd), Greenwich (Grínvics) királya a nagyapja, ő pedig herceg. Miért?
-Hááát... izé... helyes...-dadogom. Lia elmosolyodott.
-Tetszik?-vigyorgott.
-Háááát... izé... lehet... kicsit... talán... igen...-dadogtam.-De nem biztos!
-Jó na, csak meglepett. 2 hét után... Ügyi vagy!
-Hahaha... ez nem ilyen egyszerű. Haroldot egyszerűen, csak megláttam...
-Oké, oké. 1, értem, 2, Harry.
-Mi?-értetlenkedtem.
-Harry. Nem Harold. Érteeed?-lengette a kezét előttem.
-IGEN!!! Ne aggódj, nem vagyok hülye!-mondtam idegesen. Ekkor az osztály libái, Lídia és a majmai léptek ki a kapun, nyomukban a mi bandánk többi tagja: Deb Peni és Bella. A banda odajött hozzánk és letelepedtek. Bella nyújtózás közben felém fordulva megszólalt:
-Na és, hogy viseled Melli?
-Bella, érthetőbben, ha lehetne.
-Tudod... Dave...-hangsújozta a nevet drága barátnőm.
-Óóóóó...-bólogattam.-Hát... egész jól...
-Beleesett Harry-be.-vágott közbe Lia. A csajok szeme elkerekedett a meglepődéstől.
 -HOGY MI??? ÉS KIBE???-sikították egyszerre.
-Nem értem, hogy mi a baj lányok...-mondtam nagyon lassan.
-Melli, ő a legmenőbb a suliban!!!-mondta Deb. Elég kétségbeesett képet vághattam, mert Peni folytatta.
-De sosincs barátnője, mindig a tökéletesre vár. És talán TE leszel az.
-Jaj, édi vagy Peni, de szerintem nincs rá esély.-azzal felálltam, és bementem matekra. Nem a kedvenc tárgyam, de most kivételesen megmentett. Mr. Stone szokásos modorában lépett a terembe, kezében egy papírkupaccal. Nagyon rosszat sejtettem: röpdolgozat!!!!
-Kérem a felszerelést eltenni. Köszönöm.-csapta le a lapokat. Húrrá... A dogám nem valami jól sikerült (nem
is készültem!!!), de ez van. A nap végén (megint) szomorúan keltem útra. Az útra kiérve John, a sofőr/testőr kinyitotta a limuzin (bah...) ajtaját. Bent a Papa ült, kíváncsian figyelt engem.
-Szia Papa.-motyogtam az orrom alatt. Összevonta a szemöldökét.
-Melli, mi a baj?-jaj neee, ez a politikus mimika! Utálom amikor ezt csinálja... de legalább érdeklődik... Leültem vele szembe, kivettem az italtartóból egy Pepsit és vállat vontam.
-Asszem rosszul sikerült a matekom. Ennyi. Mama merre van?-váltottam témát.
-Otthon Sammel, nem érzi jól magát. John, a kastélyba!-utasított.
Otthon bezárkóztam a szobámba, megírtam a házikat és sírtam egy sort. Tudom, most azt kérdezitek, hogy miért. A válaszom: sosem jövök össze Vele. :( Mért mindig a riß@*&ok kapják a jó pasikat? Rendbe hoztam magam, benyomtam a laptopom és felmentem Facebookra. Pörgött ezerrel, én szinte semmihez se tudtam szólni... hurrá! Lehet ennél rosszabb valaha valami?